Zsalu bérlés árak

Családi- és társasházak költségvetéséhez igazított, pénztárca barát zsalu bérleti díjak, takarékos megoldások a zsalu elemek optimális méret kiosztásával. Nálunk nincs semmilyen bújtatott ajánlatadási, szerződéskötési, adminisztrációs díj!

Gyakran ismételt kérdések

Első lépésben, megrendeléskor az igényelt zsalu 45 napra esedékes bérleti díját óvadékként kiszámlázzuk. A zsalut az óvadék kifizetése és a rakomány lefotózása után lehet elszállítani. A bérleti díjat 30 naponként, illetve a zsalu elemek visszaszállításakor számlázzuk. Az óvadékkal, a bérleti díj hátralékkal, vagy túlfizetéssel, illetve az esetleges visszavételi díjkülönbözettel (koszos elemek, sérülés, hiány) a zsalu visszavételekor számolunk el.

Minden bérletbe kiadott zsalu elemünket tisztán, sérülés mentesen adjuk át, visszavételkor is ilyen állapotban várjuk vissza. A kiadott rakományról átadás előtt fotót készítünk. Előfordul, hogy anyagainkat szennyezetten, sérülten, vagy hiányosan kapjuk vissza. Ilyenkor az alábbi táblázatokban látható díjakat számítjuk fel. Sérülési díjat akkor számlázunk, ha a szóban forgó zsalu elem javítható, vagy vágással kisebb mértre szabható. Ha ez nem lehetséges, vagy nem rentábilis, a törött vagy repedt darabot, minden esetben hiányként számoljuk el.

Áraink a zsalu kiszállítását nem tartalmazzák. Saját fuvar kapacitást nem tudunk biztosítani, de kérés esetén megbízható partnereinket ajánljuk a logisztikai probléma megoldásához.

Ha a MA-OL Bt.-től bérel, emiatt nem kell aggódnia. Ajánlatkéréskor küldje el az építendő ház terveit, és mi díjmentesen megtervezzük önnek a zsalu elrendezést, kiszámítjuk az egyes elemek optimális összetételét, a szükséges mennyiségeket. A tőlünk bérelt zsalu anyagra csak akkor vállalunk statikai megfelelőséget, ha a zsalu szerkezetet az általunk készített tervek alapján szerelik össze.

Nincs korlát, a zsalu elemeket addig használhatja, amíg szeretné. Ilyenkor a bérleti díjat 30 naponta számlázzuk.

Nem, a bennmaradó peremzsalut csak megvásárolni lehet. Ahogy a neve is jelzi, ez a peremzsalu betonozáskor„összenő” a koszorúval, az épület bennmaradó része lesz, tehát visszaszállítani sem lehet.

A táblázatok a nettó bérleti díjakat tartalmazzák

Zsalu gerenda bérleti díjak

Méret
(cm)
Bérleti díj
(Ft/db/nap)
80 x 208,-
100 x 209,-
120 x 2010,-
150 x 2012,-
180 x 2014,-
200 x 2016,-
215 x 2017,-
230 x 2018,-
245 x 2019,-
265 x 2021,-
290 x 2023,-
330 x 2025,-
360 x 2027,-
390 x 2029,-
450 x 2034,-
490 x 2037,-
570 x 2045,-
590 x 2046,-
600 x 2447,-

Zsalu láb bérleti díjak

Méret
(cm)
Bérleti díj
(Ft/db/nap)
15021,-
25026,-
30032,-
35036,-
40044,-
50063,-
vasláb 30035,-

Egyéb zsalu elemek bérleti díja

ElemBérleti díj
Korona12,- Ft/db/nap
Pókláb23,- Ft/db/nap
Raklap0,- Ft
Kosár/ketrec0,- Ft
Kaloda0,- Ft
Ankerszár
anyával
34,- Ft/db/nap
Alátét gerenda10,- Ft/db/nap
Koszorú tábla20,- Ft/folyóméter
Koszorú tábla - 150cm30,- Ft/db/nap
Koszorú tábla - 200cm40,- Ft/db/nap
Koszorú tábla - 250cm50,- Ft/db/nap
Falzsalu tábla komplett
(270cm x 75cm)
995,- Ft/db/nap
Villás tartóemelő80,- Ft/db/nap
Krokodilkapocs100,- Ft/db/nap

Zsalu tábla bérleti díjak

Méret
(cm)
Bérleti díj
(Ft/db/nap)
Standard méretek
150 x 5033,-
200 x 5041,-
250 x 5049,-
Egyedi méretek
100 x 4025,-
100 x 4526,-
100 x 5027,-
125 x 4027,-
125 x 4529,-
125 x 5030,-
150 x 4028,-
150 x 4530,-
175 x 4033,-
175 x 4535,-
175 x 5037,-
200 x 3031,-
200 x 4035,-
200 x 4537,-
225 x 4038,-
225 x 4541,-
225 x 5045,-
225 x 10090,-
225 x 12595,-
250 x 4045,-
250 x 4547,-
250 x 62,588,-
250 x 7598,-
250 x 100120,-
250 x 12578,-

Visszavételekor fizetendő nettó díjak a zsalu elemek sérülése, hiánya vagy szennyezése esetén

MegnevezésMéret (cm)Díj sérülés esetén
(Ft)
Díj hiány esetén
(Ft)
Fatartók/Gerendák80 x 20 800 - 2400,-2600,-
100 x 20 900 - 2600,-2800,-
120 x 201000 - 2800,-3120,-
150 x 201000 - 3500,-3900,-
180 x 201000 - 4230,-4680,-
200 x 201000 - 4700,-5200,-
215 x 201000 - 5050,-5590,-
230 x 201000 - 5480,-5980,-
245 x 201000 - 5870,-6370,-
265 x 201000 - 6390,-6890,-
290 x 201000 - 7040,-7540,-
330 x 201000 - 8080,-8580,-
360 x 20 1000 - 8860,-9360,-
390 x 201000 - 10000,-10500,-
490 x 201000 - 12240,-12740,-
590 x 201000 - 14840,-15340,-
600 x 201000 - 15100,-15600,-
ElemTisztítási díj
darabonként
Födémtámasz250,-
Fatartók és táblák
szögtelenítése
150,-
Tábla250,-
Korona100,-
Pókláb300,-
MegnevezésMéret (cm)Díj sérülés esetén
(Ft)
Díj hiány esetén
(Ft)
Födémtámasz/ Láb2505500 - 12900,-12900,-
3006000 - 14900,-14900,-
3507000 - 16900,-16900,-
40010000 - 19900,-19900,-
50012000 - 29900,-29900,-
Tábla150 x 501000 - 1500,-5925,-
200 x 501000 - 2000,-7900,-
250 x 501000 - 2500,-9875,-
Villásfej/Korona1000 - 3000,-3000,-
Támasztóláb/Pókláb2000 - 8900,-8900,-
Kaloda2000 - 36000,-36000,-
Raklap3500,-3500,-
Ankeranya2000,-2000,-
Ankerszár1500 - 3000,-3000,-
Alátét gerenda800 - 2400,-2600,-
Koszorú tábla150 x 501000 - 2980,-2980,-
200 x 501000 - 3950,-3950,-
250 x 501000 - 4940,-4940,-
Fekete tábla250 x 1254000 - 6000,-18750,-
250 x 62,52000 - 4000,-9375,-
Villás tartóemelő38000,-38000,-